Kistérségünk 13 településből áll, ahol az érintett lakosság meghaladja a nyolcvanezer
főt. Továbbá számítunk a Dunakeszi, Váci, Esztergomi Kistérség és Észak-Budapest
középiskolásaira is. A Szentendrei Kistérség évszázadok óta vonzza a kultúra,
a szellemi élet kiemelkedő egyéniségeit, a felsőfokú végzettségűek aránya itt
haladja meg legnagyobb mértékben a megyei átlagot. Várhatóan a rendezvényt kiemelkedő
érdeklődés fogja kísérni!
Az eseményről be fog számolni a helyi média (települési újságok, helyi televíziók,
honlapok). Minden kiállítónknak lehetőséget biztosítunk igény szerint a bemutatkozásra
a médiában, valamint bemutatkozó előadás tartására a helyszínen. A szakmai programot
szervezetten meglátogatja minden kistérségi középiskola pályaorientációban érintett
tanulója és a településeken érintett továbbtanulni, átképződni kívánó érdeklődő.
Mindannyiunk számára fontos, hogy végzős tanulóink hiteles információkkal rendelkezzenek
a továbbtanulásukban érintett és kiválasztott oktatási intézményekről, ezért szeretnénk,
ha a jelentkezők egy-egy bemutatkozó kiállítással (stand) vennének részt a rendezvényen.
Tisztelettel meghívjuk az Önök képviselőit és bemutatkozó anyagát a továbbtanulás
lehetőségeit bemutató eseményünkre! (Kérjük jelentkezésüket lehetőleg 2011. december
31-ig szíveskedjenek megküldeni Kudett Magdolna részére kudettm@dunakanyar-pilis.hu
e-mail-címre, kérdéseikre a 20/801-8433-as telefonszámon készséggel válaszolunk.)
Szíves visszajelzését várva, tisztelettel:
Dr. Dedics Zsigmond Dr.Dietz Ferenc
irodavezető elnök