Amikor a médiákban bemutatnak egy-egy sikeres, híres, ismert embert, sokszor
hangzik el az a mondat, hogy
„Szerencsém van, olyan foglalkozást, hivatást választottam, amely a hobbim is
egyben, így a munka nekem nem jelent fáradtságot!” Könnyen belátható, hogy a sikeres pályaválasztás az út a sikeres felnőtt élethez!
Természetesen nem könnyű elsőre megtalálni a megfelelő utat, ezért úgy gondolom,
hogy minden eszközzel támogatni kell a tájékozódást az optimális pályaválasztási
döntés érdekében.
Az idei Kistérségi Sulibörzét úgy készítettük elő és úgy strukturáltuk, hogy
több oldalról is közelíthető legyen a megfelelő döntés. A helyszíneken a Kistérségben
és annak közelében működő középfokú oktatási intézmények standokon mutatták be
az általuk oktatott szakmákat, gimnáziumok esetében tagozatokat. Információs anyagokkal
és interaktív eszközökkel ismertették intézményük tevékenységeit, eredményeit.
A
Kistérségből képviseltette magát a rendezvénynek is egy napig helyet adó II. Rákóczi Ferenc
Általános Iskola és Gimnázium, a Szentendrei Ferences Gimnázium, a Szentendrei
Református Gimnázium, a Móricz Zsigmond Gimnázium, a Petzelt József Szakközépiskola
és Szakiskola, a pomázi Sashegyi Sándor Általános Iskola, Művészeti Szakközépiskola
és Szakiskola, és a Tanpályaudvar.
Esztergomból részt vettek a Kolping Katolikus Szakiskola, a Szent Imre Általános Iskola,
Gimnázium és Szakközépiskola, valamint a Géza Fejedelem Ipari Szakképző Iskola,
Vácról a Boronkay György Műszaki Középiskola, Gimnázium és Kollégium,
Fótról a Népművészeti Szakközép- Szakiskola és Gimnázium,
Budapestről az Alternatív Közgazdasági Gimnázium, a Kerék Általános Iskola és Gimnázium,
az Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakközépiskola , Szakiskola és Gimnázium,
a Varga István Kereskedelmi Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola, valamint
a Jelky András Ruhaipari és Művészeti Szakközépiskola.
Jelen voltak az
országos beiskolázást biztosító egyedi középfokú intézmények is, mint pl. a Magyar Hajózási Szakközépiskola és Szakiskola, a Vittnyéd-Csermajori
Tejipari Szakközépiskola, valamint a Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakképző
Iskola.
A kilátogató általános iskolások, egy érdeklődés-teszt előzetes kitöltésével
hangolódtak a rendezvényre. Ezt a tesztet kitölthették közösen az osztályfőnöki
órán vagy otthon együtt a szülőkkel. Majd a folyamat a helyszíneken folytatódott,
ahol a kiállítás megtekintése, a középiskolák ismertetőjének csoportos meghallgatása
mellett egy pályaorientációs foglalkozáson is részt vettek. A csoportos tanácsadást,
melyet
Bakk Zalán Levente pályatanácsadó vezetett, a tanulók egy-két domináns érdeklődési irányának a tudatosítására szántuk.
Azoknak a diákoknak, akik egyénileg szerettek volna a lehetőségeikről beszélgetni
egyéni tanácsadó, a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat pszichológusa állt
rendelkezésükre a helyszíneken.
A foglalkozásokat, bemutatókat a következő témák köré csoportosítottuk:
pályaválasztási fogalmak,
pályaválasztás döntési mechanizmusa,
önismeret, jövőkép,
szakmacsoportok,
döntést befolyásoló tényezők (hiányszakmák, telített szakmák),
oktatási rendszer,
középfokú, felsőfokú oktatási intézmények,
felvételi eljárás
Mivel a pályaválasztás optimális esetben családi döntés, gondoltunk azokra a
szülőkre, akik szerettek volna részt venni a rendezvényen, de elfoglaltságaik
nem tették ezt lehetővé.
A helyi televíziók minden kiállítási napon jelen voltak, riportokat készítettek az összes kiállító középiskolával és reményeink szerint
a helyi csatornákon már láthatóak is ezek a tudósítások.
Szeretnénk, a továbbiakban is támogatni a pályaválasztókat, ezért a kistérségi
diákokat és szüleiket szóróanyagban tájékoztattuk a
kistérségi ifjúsági segítő hálózat létrejöttéről, melynek tevékenységét irodánk koordinálja. Ezen tevékenység keretében honlapunkon
(www.dunakanyar-pilis.hu) már él az e-mail-es kapcsolat, melyen keresztül a felmerülő
problémák megoldásában kívánunk útmutatást adni, segítséget nyújtani, támogató
szakember-hálózatunk igénybevételével.
Akik szeretnének bővebben megismerkedni a pályaválasztással kapcsolatos ismeretekkel,
technikákkal, jó szívvel ajánljuk Bakk Zalán Levente előadásait, melyek a Dunaparti
Művelődési Házban kéthetente csütörtökönként látogathatók 18 órai kezdettel. Első
alkalommal október 13-án.
Köszönet illeti a szervezésben is aktív részvétellel segítő iskola-igazgatókat,
osztályfőnököket és a befogadó intézmények vezetőit, települési vezetőket! Támogatóink
voltak a helyi médiák, a Kistérségi Iparkamara és az ECKE civil szervezet.
Kudett Magdolna
kistérségi oktatási referens